Pillangószív játék 1

2006.10.07. 21:55 pillangosziv

Van már pillangószív játék is :-)

Íme:


A Pillangószív játék résztvevői
Harzol a keresőblog tulajdonosa nem nehezítette az amatőr és profi keresőoptimalizáló mesterek dolgát holmi szabályzat felállításával. Mindent szabad, sőt kötelező... :) megtenni ha meg is akarjuk nyerni a versenyt. Na de azért vegyük túlságosan komolyan a játékot, mert még a végén pillanguszmegbolonduluszt kapunk, és mehetünk zabot hegyezni...
Lényeg a lényeg, mindenki játékba kerül, kinek az oldala a Google kereső találati eredményei között megjelenik, mindegy saját vagy külső hatások következményeképpen.

A pillangószív játék nevezési feltételek
A pillangószív játékban bárki részt vehet, aki:

Elmúlt már kilencvennyolc éves, de még nem töltötte be a százat!
Minden magyar állampolgár, aki általános iskolai tanulmányai első, vagy második évében, akár egy pillangószív-boncolási vetélkedőn részt vett, ott eredményeket ért el, és ezt oklevéllel, vagy két tanúval (akik nem lehetnek fiatalabbak mint 118 év, és kocsordi állandó lakhellyel kell hogy rendelkezzenek), bizonyítani is tudja és az 1. pont kritériumának is megfelel.
Minden piros szemüvegkeretet viselő nő, vagy férfi, aki az 1-2. pont kritériumait maradéktalanul teljesítette, vagy teljesíti, (ehhez közjegyzői okirat szükséges).

A pillangószív játék díjazása
Honlapunk, minden olyan résztvevőnek, aki a pillangószív játék jelen oldalon közölt nevezési feltételeinek megfelel, felajánlja, ha a versenyben első helyen végez, egy verítékes munkával megírt gratuláló levelet fog eljuttatni, elismerésképpen.

A pillangószív játék szabályai
A játéknak nincsenek szabályai...

Kérlek segítsetek a kicsi Pillangószívnek!
Fatima el Abdullah Omar Dzsihad Kalifa Hamasz Dzsamburi Pillangószív 14 éves tősgyökeres stockholmi kislány többszörös áttételes anorákban szenved. Apukája, Bjorn Allah bin Vejnemöjnen Pillangószív egyezséget kötött a Világkereskedelmi Kamarával, hogy ha valaki elolvassa ezt az információt, kinyomtatja és zöld szövegkiemelő filccel megjelöli a szövegben szereplő összes olyan határozatlan névelőt, amely jambikus pentameterben íródott és főnévi igenév elött áll, s ezen kinyomtatott példány felmutatása mellett minden harmadik nagyáruház akciós zsömléi közül hármat vásárol, akkor az egyik zsemle árát a Világkereskedelmi Kamara arra fogja fordítani, hogy minden - tavaszi napéjegyenlőségtől számított első holdtölte után született - vörös harántcsíkos kiscica fényképét elküldi Pillangószívnek, hozzájárulva ezzel, hogy a kislány megnyerhesse az iskolai papírgyüjtőversenyt.

1 komment · 1 trackback

Címkék: marketing keresőmarketing pillangószív kereső-marketing

PILLANGÓSZÍV történetek, álhírek 1 - Timbuku, a rátóti csikótojás meg a többiek

2006.10.07. 21:50 pillangosziv

Több helyen olvashatunk pillangószív-ről álhíreket időnként ideollózok egy párat, mivel elég ötletesek és jópofák vannak köztük.

Pillangószív így meg pillangószív úgy, meg hogy pillangószív ezért meg azért :-)

Hogy melyik pillangószív a jópofa és melyik pillangószív az ötletes ezt mindenki döntse el maga...

 

Pillangószív álhírek

--------------------------------------------------------------------------------
Felhívjuk minden kedves olvasónk figyelmét, hogy pillangószív híreink tartalmának semmilyen valóságtartalma nincs. Ha valaki mégis komolyan venné, ezúton hárítunk el minden felelősséget az esetleges károkért, melyet neadjisten cikkünk olvasása közvetve, vagy közvetlenül kivált.
--------------------------------------------------------------------------------

2006 augusztus 26.

Ismeretlen eredetű kór ütötte fel a fejét Timbuktu-ban. A kutatók félig átsült pillangószív fogyasztásából eredő fertőzésre gyanakodnak!
 
Timbuktu, Afrikában a Szahel övezetben, Mali területén, a Niger folyó közelében elhelyezkedő település, ahol a tuaregek 1100 körül telepedtek le. Timbuktu volt az iszlám egyik szellemi és kultúr központja. A virágzó kereskedelmi város, jelenleg is Mali egyik turista paradicsoma, ahová nyáron özönlenek az angol, görög és horvát turisták. Az utóbbi években, elszaporodott egy igen kártékony lepkefaj a Nagyszívű Pillangó (ahogy röviden a timbuktui polgárok nevezik: PillangóSzív) (angolul: Large-Hearted Butterfly latinul: Papillio Viscus Maximus). Ez a mutáns pillangófajta arról nevezetes, hogy testének egyharmadát, az egyébként rovarok körében eddig ismeretlen megnagyobbodott szív szerv teszi ki. A lepkefaj már hosszú évek óta sok bosszúságot okoz Timbuktu polgárainak, falánkságával és szervezett támadásaival a timbuktui ruhaszárítókra kiterített mosott ruhákkal szemben, mivel a mutáns faj egy molylepkefajból keletkezett. Kezdetben tűzzel-vassal próbálták megfékezni a kártékony pillangó rohamos szaporodását, amíg egy szemfüles utcai árus fel nem fedezte a lepkefaj gasztrónómiai hasznosításában rejlő lehetőségeket.

Elkészült az első pillangószív roston (Roasted Butterfly's heart). A kezdeti magánvállalkozás rövid idő alatt nagyvállalattá nőtte ki magát, az ízletes, -sült, -rántott és számtalan más formában elkészített ételkülönlegességeknek köszönhetően, melyeket a helyi polgárok és az idelátogató turisták is gyorsan megkedveltek. A helyi lakosoknak az új gasztronómiai csoda, jelentős anyagi megtakarítást is jelent, mivel rájöttek arra, hogy a Large-Hearted Butterfly, jobban szereti a szennyes ruhát, így mosás előtt egy nagy kosárban megszellőztetve, a nagyszívű pillangók tömegesen vetik rá magukat, így gyorsan be lehet gyűjteni egy hálóval, akár egy egész család heti élelmiszerszükségletét is. A városban élő gyermekeknek pedig egy kis plusszpénzt jelent, ha iskola helyett például lepkehálóval gyűjtik a számtalan kereskedőnek a lepkéket. Ezt az oktatási miniszter szóvá is tette a parlamentben, de megoldás még nem született az ügyben.

Most viszont meginogni látszanak a grandiózus üzlet pillérei, mivel több helyi lakos és jónéhány turista ismeretlen eredetű betegséggel, kórházba került. A betegség tünetei a kezdeti szakaszban úgy definiálhatóak, hogy a fertőzött személyek nagyon könnyűnek érzik magukat, mozdulataik pillangószerűvé válnak, és egyre többet sétálgatnak ruhaszárítókötelek közelében, szinte erőszakkal kell elvonszolni őket a kiteregetett ruhák mellől. Ezt a kezdeti szakaszt Timb Uk-Tu professzor úr, aki az első vizsgálatokat elvégezte, el is nevezte Pillangó-Hatás-nak. A betegség következő szakaszában, a beteg leeszi saját magáról a ruhát, majd a ruhatárát is feléli, és egyre agresszívabbá válik. Saját ruhatárának elfogyasztása után, a környezetében élők ruhadarabjainak megzerzése érdekében, szinte minden eszközt igyekszik megragadni. Ezért a fertőzött betegeket szigorúan elkülönítve kell elhelyezni. Sajnos Timb Uk-Tu professzor úr és kutatócsoportja most annyira elfoglalt, hogy a rövid sajtótájékoztatón csak ennyi kérdésre sikerült választ kapniuk a világ minden részéről idesereglett újságíróknak, így nekünk is.
Kis csapatunk egy rohadt drága szállodában várja a következő fejleményeket, de kit érdekel, fizeti a
Magyar Pillangószív Közhasznú Ülepítvény.

Most mennem kell, mert munkatársunk elkódorgott valahová....
-Sanyi!
-Sanyi te!
-Hagyod azt a ruhaszárítókötelet!?

És itt a vége második pillangószív álhírünknek, melynek a valósághoz annyi köze van, mint a Rátóti-Csikótojás...

Hozzászólok az áhírhez

--------------------------------------------------------------------------------

2006 augusztus 14.

Pillangószív-re változtatják Kocsord település elnevezését?


A 80-as években atombunkert kezdett építeni Kocsordon Fogarassy Árpád, egy lelkes amatőr videós úgy gondolta filmre veszi, így ellátogatott Kocsordra, hogy elkészítse "Építmény" című dokumentumfilmjét. Bogdányi Ferenc a film készítője úgy gondolta, megkérdez egy-két falubelit, mi a véleményük a beton-atombunkerről. Ekkor került a látókörébe Szalacsi Sándor aki sajátosan szubjektív véleménnyel szolgált az amatőr videósnak, mivel "enyhe" alkoholos befolyásoltság alatt állt. Teccikérteni?

Ekkor még egyikük sem gondolta, hogy a humorosra sikeredett videóanyag futótűzként terjed majd el a neten, óriási népszerűséggel ruházva fel Sándort, Árpádot és általuk Kocsord községet is. A község vezetése akkor nem minden esetben lelkesedett a hirtelen jött népszerűségért, mondván nem csak az említett két emberrel kellene azonosítani Kocsordot, hiszen számtalan más ok is lenne amely kiválthatná a hasonló népszerűséget. Ebben minden bizonnyal igaza volt az akkor médiáknak nyilatkozó községvezetőnek, azonban vitathatatlan hogy abban az időben, sok netfüggőnek Kocsord egyet jelentett Szalacsi Sándorral.

Az azóta eltelt jónéhány évben, Sándor bácsi életében változások következtek be, mintahogy a község vezetőségének is változott a véleménye az internetes falumarketinggel kapcsolatban. Nemhivatalos forrásból megtudtuk, hogy a község vezetősége összeült és magukat megnevezni nem akaró, komoly marketingszakemberek segítségét kérték, Kocsord község internetes és ezáltal országos népszerűsítéséhez.
A projektnek a stílszerűen témábavágó, frappáns: "Hol van az a régi ojjektum?" fedőnevet adták.

Első körben felmerült egy új, község által finanszírozott atombunker (továbbiakban ojjektum), építésének lehetősége, ám ezt költségessége miatt értesüléseink szerint kétharmados többséggel leszavazták, tanulva Fogarassy Árpád esetéből, kinek azóta sem sikerült befejeznie a "minden ellen nem véd"-ő ojjektumot. Ekkor pattant ki a szikra az egyik webguru marketing szakember agyából, változtassák meg a község nevét, az inteneten rohamosan terjedő és óriási népszerűségre szert tett "Pillangószív"-re, mivel ez azért mégsem járna akkora töbletköltséggel, mint egy új ojjektum építése, mint mondotta, szinte az építési engedély árából meg lehetne valósítani az elképzelést. A vezetőség először elvetette ugyan az ötletet, de a marketingszakember többórás elemzése végülis meggyőzte őket arról, hogy talonban kell tartani ezt a lehetőséget is, ezért Sólyom László köztársasági elnök úrnál, országos népszavazást fognak kezdeményezni az ügyben. Munkatársaink a nap 24 órájában a helyszínen vannak, így amint értesülést szerzünk az esetleges néváltoztatás további fejleményeiről, azt azonnal tudatjuk kedves olvasóinkkal.

És itt a vége első pillangószív álhírünknek, melynek a valósághoz annyi köze van, mint Makó Jeruzsálemhez...

 

Szólj hozzá!

Címkék: marketing keresőmarketing pillangószív kereső-marketing

Más PILLANGÓSZÍV ek 1 - Első Magyar keresőoptimalizálási verseny, PILLANGÓSZÍV keresőkifejezésre.

2006.10.07. 13:44 pillangosziv

Első Magyar keresőoptimalizálási verseny,
PILLANGÓSZÍV keresőkifejezésre.
Időközben a felduzzadt pillangószív keresőtalálatok miatt, érdemesnek tartottunk létrehozni egy
Pillangószív tematikus linkgyűjteményt.
--------------------------------------------------------------------------------
Szíves pillangószív Partnereink Pillangószív álhírek Pillangószív Játék Pillangószív Blog
--------------------------------------------------------------------------------
Pillangószív cáfolatok és egyebek, meg ilyenek...

[Használati feltételek] [Pillangószív és a nap hőmérséklete] [Egyéb pillangószíves kitalációk és átiratok]
[Magyar Pillangószív Közhasznú Ülepítvény] [Magyar Pillangószívek Érdekvédelmi Szervezete] ["Pillangószív" filmek]
--------------------------------------------------------------------------------

2006-09-12 >>> Gyors pillangószív helyzetjelentés
Napok óta nem volt időm foglalkozni az oldallal, most is csak egy gyors helyzetjelentésre van időm, illetve egyik filmes oldalunról bekopizok egy pár filmet melyek valamelyest, pl. a címükkel köthetőek a pillangóhoz.
Napok óta nem változik az élmezőny és mintha a találati számok gyarapodása is kicsit lassult volna.
Bár a Google eredményei a döntőek, mégis leírom néhány nagyobb kereső rám vonatkozó eredményeit is.

A Google.co.hu-n, jelenleg a második helyen áll az oldalam.
A Yahoo keresőben, magyar nyelvő beállítással a negyedik helyet foglalja el.
Az MSN kereső nem hozza az első tíz találat között.
A HotBot keresőben az ötödik helyen állok.
A WebCrawler, szintén a második helyen rangsorolja jelenleg az oldalt.
Az Excite kereső a nagyon előkelő első helyezéssel jutalmazta fáradalmaim... :)
Az Alta Vista keresőjében szintén a negyedik helyen állok az oldallal.
Az AlltheWeb.com keresőjében pedig a harmadik vagyok pillanatnyilag.

A magyar keresők, nem nagyon díjazzák a tevékenységem, mert a két legnagyobb magyar keresőben a Tangó-n és a Vizsla24-en nincs az oldalam az első 10 között.Pedig a tangón már voltam első, negyedik és a vizslán is voltam hosszú idaig első oldalas. Na ez csak azért érdekes, mert akkor még nem volt ennyi tartalom az oldalon. Lehet hogy nem szeressék ha sokat kell indexelni? :) Persze ezt csak viccnek szántam. Azért reménykedem benne hogy a magyar részlegeken is előbb-utóbb megerősödöm egy kicsit.

Persze ezek az eredmények, még egyáltalán nem mérvadóak, hiszen év végéig még sok idő van és akár gyökeres változások is adódhatnak az élbolyban. Még talán annyit, hogy nekem most 2.260.000 találati eredményt jelez a google kereső, és azt hiszem mára ezzel abba is kell hagynom.

--------------------------------------------------------------------------------
2006-09-07 >>> Épül a pillangószív birodalom
Lassan, de biztosan felépül pillangószívvel teli birodalmam. Ma egészen idáig, egy rövidke kis választ leszámítva melyre egyik oldalamon kerítettem sort, nem foglalkoztam semmiféle szíves dologgal. Olyan jól is éreztem magam, hogy levetkőztem pár órára teljesen, mindenféle megszokott tevékenységet ezzel kapcsolatban. Nem néztem meg reggel, hogy hányadán is állnak lapjaim, nem jutott eszembe se, hogy frissítéseket kellene eszközölnöm, ma békén hagyota gondolataim minden ami ezzel kapcsolatos. Éppen tegnap mondtam kedves és pillangószíves türelemmel rendelkező páromnak, hogy kezd már telelenni a bakancsom a pillangószívvel, és milyen jó hogy már a tegnap estét is úgy töltöttem hogy eszembe sem jutott ez az egész kócosmeráj. (eztet a kócerájból kreáltam így nagy sebtiben)

Na és most mi van! Hát nem arra vetemedtem ismét, hogy telepítettem egy újab blogot...! Na, ezt adja (majdnem azt írtam hogy agyja, úgy köllött visszajavítanom) /még egy zárójel: azért süketelek ám ennyit, hogy szaporodjék a tartalom. :) / össze valaki. Ez úgy történt, hogy megtaláltam a keresőben a pár napja felrakott html-re tervezett új oldalam, gondoltam egyet, csináltam egy alkönyvtárat és már telepítettem is a WorldPress-t, nagy sebbel-lobbal. Valamire majd jó lesz, hát nem?

Ma a wyw keresőnket csináltam, mert ahhoz is hozzá lett csapva egy katalógus, és annak a formai és egyéb dolgait intéztem. Egyszóval most úgy lesz, hogy aki regisztrál a keresőbe, az benne lesz a wyw kereső katalógusában is, mely megint teljesen független a wyw tematikus katalógusoktól. Úgy gondoltam, ez nekünk is jó, meg annak is aki regel. Számára még egy visszamutató hivatkozás, nekünk meg külön tartalom. Ha valaki esetleg olvassa amit itt irkálok, akkor itt lehet a keresőnkbe regisztrálni: Regisztrálás keresőbe

Látjátok, most meg majdnem megfeledkeztem új oldalunkról! Hát hiába, öregember...az vénember! Itt a link ni: Pillangószív Birodalom (a szerénytelenség legteljesebb mértékével...ilyen eccerű title sorral) Még nem sok a tartalmi rész az oldalon, de nem is azért biggyesztettem ide a linket. :) De azt megígérhetem, ha itt végzek, rávetem magam az ügyre. Már kezd ez a birodalom olyan szövevényessé válni, hogy rendőrt kell majd állítanom minden webcímhez hogy eligazodjak saját magammal - szemben. Abrakadabra - lovak a zabra. (na itt kell befejeznem úgy érzem)

Ó, majd elfelejtettem a lényeget! Pedig a kezdet kezdetén még eszemben volt... :) TÁRHELY: ha valakinek esetleg kell korlátmentesen, 1GB / 1000 hu pénz / hó. Ez olyan saját szerver, csak akarok egy-két megbízható embert, némi költségcsökkentésre. Itt lehet velem kontaktolni ezügyben: E-mail Persze ehhez is hozzá kell fűznöm annyit, hogy a tárhelyet ne pillangószíves énemről ítéljétek meg... :)

--------------------------------------------------------------------------------
2006-09-06 >>> Fárasztó pillangószív
Hiába ad a google.co.hu több mint kétmillió találatot, és az sem ad most erőt, hogy második az oldalam a keresőben, mert fáradt vagyok. Kezdi kiszívni az erőmet ez a napi pillangószív kötelezettség, nem beszélve a fontosabb munkákról, melyektől csak az időmet rabolja. Persze, nem kötelező dolog ez, dehát ilyen az ember, legalábbis én ilyennek érzem magam, nem szeretem a fél és fércmunkát. De azért panaszkodom egy kicsit, mert ez amúgy is olyan jellemzően magyar. Hát, és ez most teljesen komoly amit leírok, nem bánnám, ha a kereső valamiért hátrébb sorolná az oldalam, mert akkor talán elveszíteném ezt a lelkesedést és erőim 100%-át fordíthatnám soros kötelezettségeimre. Azt hiszem, ha minden így marad, megpróbálok valami hasznosabbat kezdeni ezzel az oldallal, csak egyenlőre még nem teljesen tiszta a kép, milyen irányba is kellene elmozdulni. Most nézem, hogy az utóbbi pár napban, csökkent az oldalam látogatottsága. Ennek több oka is lehet, de erről idő hiányában inkább később írnék.

Azért valami történt még a ma hajnali órákban ami egy kicsit fellelkesített, még egy versenybe szállt oldalam leindexelte a google, most ide nem is linkelem be, mert attól az oldaltól független eredményeket szeretnék látni, csak úgy tapasztalatszerzési célzattal. Mára abba is hagyom, mert még millió más dolgom is akad.

--------------------------------------------------------------------------------
2006-09-05 >>> Napi pillangószív
Hát most is, az utóbbi napokhoz megszokottan, soros napi pillangószív bejegyzésem olvashatjátok. Ma némi átalakításokat eszközöltem pillangószíves oldalaimon. A blogos oldalamra, minden bejegyzést külön felvittem, így aki hozzá akar szólni az oldalon megjelent írásokhoz, mától megteheti. Na nem reménykedem én azért túlságosan hogy ez meg is történik, de azért titkon számítok néhány hozzáfűzött gondolatra.

Közben létrehoztam egy fórum topikot is, itt találjátok: Pillangószív fórum aki esetleg akar, az itt is hozzászólhat az eseményekhez és szavazást is csatoltam az egyik topikhoz, ha valakinek esetleg van kedve az esélylatolgatáshoz. A szavazásnál a jelenlegi első 10 oldalt tüntettem fel, ha esetleg nagyon nagyot változna az első 10 helyen álló oldalak összetétele, akkor majd csinálok másikat is... Több más oldalamon is frissítgettem, és pár napja készítettem egy oldalt, melyhez titkon reményeket fűzök, hogy esetleg a verseny lezárultáig bekerül legalább a top 20-as listára. Sajnos ezt az oldalam egyenlőre még nem indexelte be a google, de ami késik, az nem múlik. Valahogy így van nem? Nem is ez lett volna a címe ennek a hozzászóllásnak, hanem amiatt akartam volna írni, hogy a pillangószív keresési találatszám meghaladta a kétmilliót, de mivel még ingadozott, ezért ezt meghagyom holnapra. Legalább nem kell majd elgondolkodnom holnap, hogy mi a csudáról írjak ezügyben.


--------------------------------------------------------------------------------
2006-09-04 >>> Ez a mai, pillangószív olyan mint tegnap volt
Hát kéremszépen, ez a ma is olyan, mintha tegnap ülnék itt. Jottányit sem változott a Google pillangószívem iránti barátsága. Most a google.com a tegnap mutatott keresési eredményeket mutatja, 1.330.000 találatot. A google.co.hu pedig a tegnap még ingadozó, de mára úgylátszik stabilizálódott 1.880.000 találattal bír. Viszont ennek ellenére, az élbolyban nem történt különösebb változás. Na, azért csak írok valamit. Most kezdem csak sajnálni, hogy a pillangószív előtti életemben nem voltam egy blogos közösségi ember. Persze most sem vagyok az, de ezt úgy sajnálom. Miért is? Hát hogy belemerüljek a részletekbe, így dél előtt pár perccel, teljesen öncélú a sajnálkozás, mivel így én aztán tényleg magányos farkasként próbálom kielégíteni ezt a pillangószívet, külső tartalmi segítség nélkül. Mire is értem ezt? Senki nem támogat egy fikarcnyi hozzászóllással sem, tehát minden új információnak saját kútfőmből kell megszületnie. Jó ez persze némely szempontból, mert így magam tarthatom kézben szíves dolgaim, de azért kíváncsi lennék mások véleményére is. Gondolkodom rajta, hogy átalakítok egy-két dolgot az oldalon, hogy kicsit dinamikusabbnak, élőbbnek tűnjön és majd várom a fejleményeket... :)

Egy kicsit nehéz ez így. Egyszer a keresőnek kellene megfelelni, de legfőképpen a kedves idelátogatóknak kellene olyan információkkal szolgálni, mely okot adhatna a további látogatás lehetőségére is. Hogyan is csináljam, hogy a gépet is kiszolgáljam és az olvasónak is nyújtsak valami olyan plusszt, mely érdemessé tehetné az oldalt a pillangószív független látogatásra. Mert rövidtávon a gépi intelligenciával még csakcsak elboldogul az ember, de ne legyen már ez a fő célja ennek az oldalnak... Ugye igazam van? Na, most kellene ide egy link, hogy hozzászólok a témához. Felmerült bennem egy lehetőség megvalósításának a létjogosultsága. . Belearhiválom minden nap írásait egy blogba, ahol minden napi bejegyzéshez hozzá lehet szólni és oda-vissza linkelést alkalmazok majd. Csak ebben az lenne a bibi, hogy duplikálódna a tartalom, ha pedig a blog nem tartalmazná a teljes szöveget, akkor nem biztos hogy érthető lenne egy véletlenszerűen odakeveredett látogatónak, hogy miről is van szó. Na, mindegy, majdcsak kifundálok valamit, mely a látogatókanak is, nekem is és talán még a Google-nak is kedvérevaló lesz...

Pillanatjelentés: Furcsa! Az utóbi napokban több esetben fordult elő, ha a Google találati eredményekről írtam konkrét adatokat, azt a kereső azonnal megcáfolta... :) Most pl. a Google Magyarország, már 1.910.000 találatot mutat. Úgylátszik figyel a nagytestvér és bizonyítani akar, hogy kár is máshol kutakodnunk, ígyis-úgyis ő ennek az üzletágnak a koronázott és koronázatlan királya. Remélem a scriptjük már van annyira kifinomult, hogy érzékeli ha dícsérik és ezt a rangsorolásnál is figyelembe veszi... :) (persze ez csak tréfa volt, de gondolom ezzel mindenki tisztában van, de azért egy ilyen zárójeles megjegyzéssel csak megerősítem)


--------------------------------------------------------------------------------
2006-09-03 >>> Pillangószív és MP-ÉSZ, más frissítések, gondolatok...
Ha jól számolom, ma éppen 46. napja tart pillangószív-hercegnő meghódításáért a küzdelem. Ma is frissítettem pár dolgot az oldalakon, és a tegnapi írásomból is lemaradt pár olyan információ, melyet meg szeretnék osztani veletek. És persze a napi friss információ szükségszerűségének is eleget kell tennem. A verseny kezdeti szakaszában gondolni sem mertem volna, hogy a játék ilyen rövid idő alatt ekkora népszerűségre tesz szert. Emiatt aztán el is csesztem egy kicsit az egészet, mert jelen lapot egy oldalra terveztem és minden erőt ide összpontosítottam, ráadásul html formátumban ami előny bizonyos szempontból, de pl. meg tudtam volna csinálni egy dinamikus lapott is, .htaccess fájllal átírva az url címeket rövid, html formátumúra. Ez valószínűleg megkönnyítette volna az életem... :) De ez már így van. Harzol a verseny kezdetén meg is jegyezte: "A Webni beharangozóján és hozzászólásain kívül némi versenyt magyarázó szöveget tartalmaz az oldal. Wyw aldomainek mindegyikéről mutat link az optimalizálni kívánt címre, így alighanem a bejövő linkek számában nehéz lesz felülmúlni." Hát ez valóban így volt, hányaveti módon összedobtam egy oldalt, lesszamilessz alapon és vártam a fejleményeket. Mivel elég korán beszálltam a játékba, ahogy most visszanéztem, július 22.én, egészen gyorsan az élre kerültem, és jó ideig tartotta is az egyetlen lapból álló oldal a vezető pozíciót, de az idő múlásával ez persze nem volt elegendő. Ekkor elkészítettem a tematikus katalógust mely tulajdonképpen jelen oldalnak a szülődomainje, de már nem mertem módosítani az eredeti elképzelésen, így most is a régi elv marad, erre a lapra összpontosítani az erőket és innét létrehozni több innét kiinduló aloldalt. Hogy ez mennyire lesz így életképes, az majd december végén kiderül.

Ma elkészítettem még egy oldal, a Magyar Pillangószívek érdekvédelmi Szervezetéről, (fentebb megtaláljátok az oldalra mutató hivatkozást), melyre ezen az oldalon is: Pillangószív cáfolat, és felelősségelhárítás, is tettem már utalást, de akkor még persze semmilyen konkrét elképzelésem nem volt, mi is kerül majd ide... :) No, igazából most sem teljesen kiforrott, de úgy tervezem majd írogatok hozzá, mindíg ami épp az eszembe jut. Mást persze nem is nagyon tudnék. Hogy számomra valami haszna is legyen a dolognak, pár nappal ezelőtt kitaláltam hogy elkezdek a Google közhasznú hirdetésekre is "gyúrni", melyre már agy másik oldalamon is tettem kisérletet, több kevesebb sikerrel, elkészítettem a nap hőmérséklete celsius, pillangószívvel összekapcsolt oldalát. Ma megnéztem a keresési eredményeket, pillszíves naphőmérsékletes oldalam feljött a harmadik helyre a keresési listában, megelőzve sokkal régebbi oldalamat is.


--------------------------------------------------------------------------------
2006-09-02 >>> Az ősz első pillangószív bejegyzése
Tegnap nem volt időm pillangószívezni, mert lányaim utazását kellett intéznem, mivel kezdődik az iskolaszezon. Ma reggelre újra a "csak" harmadik helyen cserepel az oldalam a versenyben, de ez nem csüggeszt le, mert lehetne ez még így sem... :) Talán így még jobb, Lesz ez még így se! Így legalább egy szerény linkkel tudom támogatni egyik oldalunkat. Mindenesetre az oldalra, oldalakra vittem fel pár újdonságot és még tervezek is a mai napon további szíves bejegyzéseket ide-oda. Ezt arra értem, hogy párhuzamban ezzel az oldallal a többi oldalam is fejlesztgetem, hogy a releváns tartalmommal bíró oldalaimról ide mutató linkek, minél értékesebbek legyenek, vagy értékesebbnek tűnjenek a keresők robotjainak, így minél hasznosabbak legyenek ezen oldal számára is. Az a baj, hogy egyre több időm veszi el ez a játék, de úgy vagyok vele, hogy év végére legalább a top 10-ben jó lenne bennmaradni. Persze bizonyos tekintetben értelmetlen ez a verseny mert igazi tétje nincs, viszont mindenki lemérheti saját és oldalai teljesítőképességét ebben a versenyben, számomra ez adja meg az igazi értelmét. Így nem tántorít el az sem, ha netán beszállnak majd a vérprofik is és esetleg lesöpörnek elsőoldalas pozíciómról. Számomra mindenféleképpen pozitív eredménnyel fog végződni ez a játék.

Egy "konkurens" oldalon olvastam, (mert én úgy érzem ez szinte kötelező, mármint figyelemmel követni az eseményeket), hogy mások miféle praktikákat próbálnak alkalmazni a siker érdekében, hát tegyék belátásuk szerint, én mégis a tisztább küzdelem mellett döntök, mert az ha megpróbálok egy relatíve értelmetlen szóra olyan tartalmat kreálni mely esetleg még érdekesnek is tűnhet, szerintem sokkal értékesebb és hatásosabb is lehet, mintha elkezdeném gyűjtögetni az oldalamra mutató nagyszámú vagy éppen magas PageRank értékkel rendelkező linkeket. Természetesen ez is nagyon fontos és alkalmazom is oldalaimon, de szinte kizárólag csak olyan lapokon, melyek saját kezelésben vannak, vagy némi közöm van az adott oldalak karbantartásához. De végülis erről ennyit, nem is kívánok ezzel senkit minősíteni és jelen versenyben nem is lenne helyénvaló, mivel a verseny szülőatyja nem határozott meg semmiféle szabályt, tehát elvileg mindent szabad. Cselekedjen csak mindenki saját belátása szerint, és használja az általa legjobbnak ítélt eszközöket, az előnyösebb pozíció elérésének érdekében. Az még nem teljesen világos a számomra, hogy a játék lezárulta után mit kezdek ezzel az oldallal, úgy lesz valahogy, hogy arhív információ marad a felnövekvő keresőoptimalizáló nemzedék számára, hogy mit hogyan és hogyan ne csináljanak az esetlegesen szóba jöhető további megmérettetéseken. Keresőoptimalizálással (blogolással meg főként nem), a saját oldalakat kivéve igazából nemigen foglalkozom, így ez az oldal is csak egy gyenge próbálkozás ezirányú tapasztalódási célzattal. Ettől függetlenül azért tervezek egy oldalt ide, mely a keresőoptimalizálásban szerzett tapasztalataimat foglalja majd össze, mert ha nem is vagyok guru, és még írói vénám sem nagyon vagyon, de azért leírhatom én is a tapasztalataimat, mert kezdők számára talán adhatok néhány hasznos és megszívelendő információt. Akiknek meg nem tudok újat mondani, hát őnékik valószínűleg arra sem lesz szükségük, hogy vegyék a fáradságot írásom elolvasására, vagy ha elolvassák és sületlenségeket írok majd, megmosolyognak, vagy esetleg olyan véleményt formálnak meg rólam, melyek elképzelhető változatait most nem is kezdeném el taglalni.


--------------------------------------------------------------------------------
2006-08-31 >>> Több mint egymillió Pillangószív oldal a Google keresőben
Így hó és nyár végén, születésnapot ünnepelhetünk a pillangószív játékban. Megszületett a hétjegyű pillangószív keresési találatszám a Google keresőben. Ahogy végigböngésztem az eredményeket, úgy tapasztalatam főképpen nem a résztvevő versenyzők száma szaparodott, inkább a már versenyben lévők erősítettek be mégjobban.
Nekem a hó vége, több változást is hozott pillangószíves életemben, például éppen tegnap változtattam némiképpen az oldal vizuális megjelenésén, vagyis olyan dizájn módosításféle volt. Ezzel egyidőben megszűnt némely oldalmagyarázat létjogosultsága, melyről lentebb olvashattok, pl.: "Ha a nem túl szép, sőt egyenesen taszító jellegű dizájnnal felruházott oldal (eme oldal) felső harmadában lévő, második sárga csík jobbszélső linkjére kattintotok", meg ehhez hasonlóak, már nem is emlékszem teljesen miket írogattam itt annakelőtte.

Na mindegy, valahogy majdcsak eligazodtok az oldalon, ha nem akkor írjatok nekem egy emailt, vagy írjatok a blogomba, merthogy mintmár említettem van ám nekem már olyan is, felül megtaláljátok az oda mutató linket.

A linkekről: Most aztán nem egészen egyértelmű mi link és mi nem link. A linkek most olyan sötétebbzöldek lettek, de ha fölé viszitek az egeret, akkor bevöröslik (ha minden úgy van ahogy terveztem). Legegyszerűbb, ha soronként húzgáljátok az egér kurzort (nem arról a kurzor-ról van szó akitől a Google visszavette a google.hu domaint), hanem az a kis vonás, ami ha link fölé ér, mutatóujjas kézzé változik. Szóval akkor a mutatóujj és a vörösség együttállása fogja ezentúl mutatni, ha valamire hivatkozni szeretnék. De nem minden sötétzöld írás link, hanem inkább csak az ahol a mutatóujj+vörös együttes megjelenik. Ennyit tudtam most elmondani a linkekről. Ja, és hogy nyugudtan tessék használni őket, semminémű probléma nem adódhatik a használatukból eredően. Azért is érdemes ám végigböngészgetni az oldalt, hivatkozások után kutakodva, mert trükkösen, nem mindent teszek ám menübe, ha itt egyáltalán lehet olyasmiről beszélni, inkább úgy mondom, nem mindent teszek jól látható helyre. Hirtelen ez a "Szar" oldal jutott az eszembe. Ez is csak úgy megbúvik a sorok között, illetve -ban. Vagy itten van példának okáért, ennek a Magyar Pillangószív Ülepítvény-nek az esete, (nem Tóth Marival). Ezt is dugva tartom. Egyszó mint 100, aki nem figyelmes, az vessen magára! :)

De többet ilyesmit nem fogok csinálni, azt megígérhetem mindenkinek, mert nekem minden eddigi komolyabb változtatás csak gebaszt hozott pillangószíves életemben. Itt van ez a mostani eset is, mely előtt néhány napig tarthatta ez az oldal újra a vezető pozíciót, majd jött a küllemi és egy-két apróbb szerkezeti átalakítás és máris újra a harmadik helynek örvendhetek.


--------------------------------------------------------------------------------
2006-08-26 >>> Teljesen átrendeződött a pillangószív élmezőny
Ma, ha jól emlékszem tíz óra harminc perc körül ültem le a gép elé és meglepődve tapasztaltam, hogy nem találom az oldalam az ötödik helyen. Igen jól írtam, ötödik helyen, mert tegnap a primodesign.hu oldala feljött az első helyre, így mindenki egyel lentebb szorult a listán. Erről tegnap már nem akartam kiegészítést írni a tegnapi jegyzethez, sőt ma sem terveztem bejegyzést, de az élmezőnyben történt változások mégis arra ösztökélnek, hogy itt koptassam most is az ujjaim.
Szóval, a 10 óra 30 perc körüli időszakra visszatérve, szemem a monitor középtájékán kutakodott, hmm... villant először az eszembe, máris hátra szorultam a címsor váltás miatt, hű de gyors volt most a Google... De azután ahogy végigmustrálgattam az élen állókat, rá kellett döbbennem hogy újra az első helyre került hosszú idő után az oldalam. Az a furcsa, hogy még az oldal tárolt változata a pár nappal ezelőtti állapotot mutatja, és a címsor is a régi. Tehát elképzelhető, hogy mindez változtatások nélkül is bekövetkezett volna. De az is lehet hogy nem. Lehet hogy tényleg "vészes és végzetes" módosításokat csináltam tegnap? Majd meglátjuk, mindenesetre lekapom egy screen capture -el az oldalt a jövő nemzedékeknek, bizonyíték és okulásképp is, amennyiben pl. holnap hátrakerül az oldalam pl. a 355. helyre.
 
Google Vizuális
Tehát ez a kép itt a szöveg alatt, a 2006-08-26.-ai eredményeket mutatja. Ha nagyobb méretben is meg szeretnéd tekinteni, csak kattints a kicsi képre, és máris felbukkan egy nagyobb, egészen pontosan 1010x686-os méretű. Azért lett ebből ilyen fura méret, mert a szabványos 1024x768-as méretű képből, kivágtam a felesleges dolgokat.

A nagyobb méret megtekintéséhez, tehát hogy láss is valamit - Kattints a képre

 Google eredmények,
2006-os év, augusztus 26. napján, dél körül.... (tök mind1, mert csak a dec 31 számít a többi lényegtelen a szerk)

Hogy folytassam még egy kicsit, erre az eredményre a mai napon egyáltalán nem számítottam és mostmár egy fokkal jobban izgat a címsor tegnapi módosítása, de már nem merem és nem is akarom visszacsinálni az egészet. Persze a másik része az a dolognak, hogy kíváncsian várom mit lép a Google a változtatásokra. Bármi is legyen az eredmény, számomra mindenképpen tanulságos lesz az eset.
Újabb fejlemények: No ez érdekes, miközben itt írogatok, újra visszaálltak a tegnapi eredmények. Úgy látszik most máshonnan kapom a listát, lehet hogy olyan adatbázisból mely még nem került frissítésre. Azért gondolom ezt, mert most a találati eredmény is jóval kevesebb, csak 563,000. Újabb rákeresés: most 572.000 találat és újra a wyw-et hozza elsőnek, tehát azokat az eredményeket, melyek miatt most írom ezt a kis tájékoztatót. Szóval még eléggé ingatag a dolog...

--------------------------------------------------------------------------------
2006-08-25 >>> Vészes és akár végzetes elhatározásra szántam el magam... Ja, és PILLANGÓSZÍV!
A játék kezdeti szakaszában, a címsor [title] így nézett ki: PILLANGÓSZÍV ωΥω Pillangószív?
De akkoriban, úgy gondoltam megváltoztatom az egyszerű, de lényegremutató Pillangószív-re. A cím módosításakor eltűnt az oldalam az élmezőnyből, de számítottam rá, hogy hamarosan újra felkerül és ez így is történt. Most viszont, valahogy hiányzik nekem az a régi title sor, valahogy úgy érzem az a régi, jobban tükrözte az oldal tartalmi mondanivalóját. Ígyhát: e pár sor megírása után, átírom a címet. Lesszamilessz! Egyszer élünk, így mulat egy magyar "úr". Ígyhát, kedves szurkolótáborom, lehet hogy időlegesen, de akár örökre (ne adja a jóisten, persze ezt csak viccnek szántam... [humorjel] ), de eltűnik majd ez az oldal a Google TOP 10 listájából...
Más! Reggel újra ingadoztak a Google kereső, találati eredményei. Egyszer 600.000 találatott, majd rövid idő múltán 589.000 találatott mutatott nekem a pillangószív keresésre. Más módosításokat is eszközöltem az oldal szerkezeti felépítésében, például bizonyos linkek már új ablakban nyílnak meg. Tegnap este kutyafuttában telepítettem egy WordPress-t, most először silány földi életemben, és úgy döntöttem blogírásra vetemedek. Előre is tiszteletteljes elnézésért esedezve, minden ma élő igazi bloggertől, de ez a ma még negyedik hely a találati listában, arra ösztökél, hogy szürkeállományom hátsó fertályából (na ez most lehet hogy pontos j [tehát ilyen] ami a [tehát ilyen] előtt áll, majd utánanézek) előcsaljak valami pillangószíves kitalálmányt, mely esetleg javítaná az oldal pozícióját, e nemes játékban. Szóval, a bloglónál tartottam. Ha a nem túl szép, sőt egyenesen taszító jellegű dizájnnal felruházott oldal (eme oldal) felső harmadában lévő, második sárga csík jobbszélső linkjére kattintotok, (na, ez a szó... Mindenesetre jobb mint a clickeltek, de még akár a magyorosabb klikkelteknél is) akkor, ha szerverünk is úgy akarja (általában úgy szokja akarni, szerencsére egyáltalán nem szeszélyes), a blogomra jusztok (csak bene pereljen), el. Szándékosan írtam jusztokot! Mert teccik. Most meg a tetszik helyett, szándékosan írtam a helytelen tecciket.. Teccikérteni?

Most még azon agyalok, hogy a legfent lévő sárga alapon rozsdabarna kerettel szegélyezett írás P.........V (a pontozott rész: ILLANGÓSZÍ) tegyek-e linket, vagy sem? És ha igen, hova mutasson? Nagy Magyar Dilemma. Úgy döntöttem, egyenlőre nem teszek, mert elég lesz ezeket a változtatásokat lelkileg átvészelni... Azt hiszem, lassan tehetek a lap aljára valamiféle lapozót, mert túl sok link felgyülemlkedett, és azt a kereső nem szeresse. Vagy lehet hogy az erről szóló írás már túl régi? Sok lapon jártam már ahol akár 600 link is volt és a gugli mégis jó pozíciókban adta a keresési eredményeket. Lehet hogy az a webmestereknek íródott útmutatás még a nevezetes garázsban íródott. Vagy az másik cég? Lehet hogy keverem a szezont a fazonnal?
Na mindegy, történjék bármi, ez már így marad! A módosításokat életbe léptetem!
Remélem nem fog fájni!

MEGÍGÉRTEM, MEGTETTEM!

Egyébként is, azész a fontos nemahaj! Ahoj publicsekk! (tájékoztatásul közlöm, a legközelebbi keresőoptimalizálási verseny szervezőivel, hogy a PUBLICSEKK szó sem szerepel a Google kereső, találati eredményei, között, vagy ha úgy tetszik listájában. De remélem néhány nap múlva már IGEN... Most kénytelen vagyok abbahagyni, mert így nem jut idő a blogírásra. De mielőtt abbahagytam volna, megpilláztam az alul lévő kis toplista ikont, mely eredménye szerint, .ma már 24 pillangószív őrült pillázta meg az oldalt. Csak így tovább. Hajrá... tetszik tudni kicsudák...

--------------------------------------------------------------------------------
2006-08-21 >>> Csökken a "Pillangószív" iránti érdeklődés?
Több mint tíz napja frissítettem utoljára ezt az oldalt, így gondoltam nem árt valami új információt felvinnem a verseny alakulásával kapcsolatban. Ezt a címet azért adtam, mert 10 nap alatt alig 30.000 találattal növekedett csak a Google kereső találati listája. Természetesen gondoltam, hogy a kezdeti felfokozott érdeklődés a verseny iránt, előbb-utóbb alábbhagy majd. Az élmezőnyben nem sok változás történt utolsó bejegyzésem óta, Első helyen a Pillangószív Fun Club áll, A Bognár Stúdió reklámügynökség a második-harmadik helyet foglalja el, utánuk következik egy PHP-Nuke portál, (?) majd az ötödik helyen ez az oldal szerepel. Közben az oldal látogatottságának mérésére felraktam az oldalt a DVD-Top Toplista-Statiszikára, mely az alábbi linken érhető el, ha valaki kíváncsi hány látogatót hozott az oldalra a pillangószív kifejezés. Az ő mérési eredményeik szerint, egyedi látogatónak az számít, aki egy IP címről 24 órán belül egyszer meglátogatja az oldalt.

Pillangószív Toplista Statisztika
Az első negyven találat között, öt további oldalunk szerepel, nem tudom ez mennyire fogja befolyásolni a verseny végső kimenetelét, de reménykedem benne, hogy pozitív irányba lendíti majd... :) De az is lehet hogy nem... :)


--------------------------------------------------------------------------------
2006-08-10 >>> Több mint félmillió oldal a Pillangószív játékban
Hát, nyaralásom ideje alatt alaposan felduzzadt a játékban résztvevő oldalak száma, ráadásul hátrébb is került oldalam a Google listájában, a jelenlegi állás szerint a hetedik helyre. Óóóó de szomorú vagyok! :) Na mindegy, most már nincs mit tenni, legközelebb majd jó alaposan átgondolom mikorra tervezem be a pihenést. Kilenc nap híján, egy hónapja indult a verseny, ehhez képest szép szám a 497.000-503.000 találat, ugyanis nekem most e két szám között ingadoznak a Google keresési eredmények. Még több mint négy és fél hónap van hátra a megmérettetésből, ha továbbra is ilyen ütemben gyarapodnak az oldalak, alaposan fel kell kötni a nadrágot annak aki meg is akarja nyerni.
2006-08-11 >>> Tú sok változás nem következett be tegnap óta, ezért nem nyitok új címet bejegyzésemnek, csak már tegnap a cikk írása közben észrevettem, hogy jelen oldalam hirtelen felugrott a negyedik helyre, majd visszacsúszott a nyolcadikra. Gondoltam, na itt valami változás fog bekövetkezni, ezért úgy gondoltam ma újra ellenőrzöm az élmezőnyt. Újra 4. helyen vagyok... :)


--------------------------------------------------------------------------------
2006-07-26 >>> Fokozódik a drámai feszültség a Pillangószív játék alakulásával kapcsolatosan :)
A Google találatok szépen gyarapodnak, jelenleg nekem 80.100 találatot eredményezett a pillangószív keresés. A verseny értelmi szerzőjének oldalán [Keresőblog], olvashatjuk, hogy több cég is benyújtotta igényét a pillangosziv.hu domainre. Nem tudni előnyt jelent-e ez majd a verseny végső kimenetelében, de az már látszik, hogy többen nem veszik félválról a küzdelmet, de inkább nevezzük játéknak..
A fenti 3 sort, errő az oldalról illesztettem be: Szárnyal a Pillangószív! De! Mivel nevezett oldalt is én gondozgatom, szerzői jogi problémák nem hiszem hogy adódni fognak... :) Csak nem volt kedvem, na meg időm, átfogalmazni (de még az is lehet hogy szakítok rá pár percet.) Mit is írjak még? Most keresőoptimalizálási szempontból mégegyszer beleszövöm ebbe a mondatba hogy pillangószív, és azt hiszem mára is megetettem a keresőket némi frissítéssel.
Sajnos :) most két hétig vélhetően nem tudok foglalkozni a témával, mert egy kis pihizést iktatunk be, de erősen foglalkoztat a gondolat, hogy magammal viszem a laptopomat, de ezt a csajom még nem tudja, és bizonyosan kivág pillangószívvel, laptoppal együtt, ha esetleg megpendíteném néki.

Na de, hol van még karácsony!
Hűha, lehet hogy az oldal aljára is kellene írnom valamit, mert pár nappal ezelőtt ha jól látom ott hagytam abba, hogy "mára hagyom is az egész pillangó témát" És ha nem írok, mi lesz azokkal a kedves olvasókkal, akik esetleg csak a lap végét olvassák.? Végülis mindegy! Elég zagyva most az egész oldal úgy ahogy van, ezért ha visszatérek, át kell szerkesztenem egy kicsit, vagy legalább írni egy GYIK-et az oldal használatához pillangószív szempontból.

Nem nagyon gyarapodnak az oldalak a katalógusunkban... :(
Vajon miért? :) Pedig a statisztikánk szerint, (2006-07-26 20:12) 45 egyedi látogató volt az oldalon, mely kora jelenleg olyan 36 órásra becsülhető és gyanítom olyan látogatók akik versenyben vannak, tehát hogy úgy fogalmazzak harcostársak.. Pedig ezt a kategóriát nektek hoztam létre: A keresőoptimalizáló verseny résztvevői Dobjatok már egy emailt, hogy miért tartózkodik mindenki a regisztrációtól. Valószínű hogy csak augusztus 8. után tudok válaszolni, de szívesen vennék minden építő kritikát vagy javaslatot. A pillangószív legyen veletek, mára ennyi fért az időmbe.

Jazz, 2006-07-26 20:52


--------------------------------------------------------------------------------
2006-07-26 >>> A játék jelenlegi állása "Pillangószív" keresésre, a Google keresőben.


--------------------------------------------------------------------------------
2006-07-22 >>> Előzmények Pillangószív Témakörben
PILLANGÓSZÍV
Az alábbi sorok, egészen addig hogy "Utózmányok..." , egy nagyszerű, keresőoptimalizálással foglalkozó oldalról származnak. Az oldalra mutató linket ITT találjátok

OldalGazda: Egy kedves és aktív olvasóm, Harzol versenyt indít keresőoptimalizálás témakörében. A cél: az első helyen megjelenni a "Pillangószív" kifejezésre. Ez a kezdeményezés az első a magyar nyelvű Kereső-optimalizálás versenyek között. További részletek:...
Ezt a versenyt vélhetőleg új weboldalának népszerűsítésére is gondolván hirdette meg, melyet nemes egyszerűséggel Keresőblog-nak hívnak, a ... cím alatt található, és OldalGazda sok sikert kíván szerkesztőjének.

comments:

pillangószív -- Wed, 19 Jul 2006 11:22:04 -0500 reply
Na ezt megnyerted Józsi Gratulálunk! :-)))

Re: PILLANGÓSZÍV --OldalGazda, Wed, 19 Jul 2006 12:03:50 -0500 reply
Szerinted én versenyeznék pillangószív témában? ;)

pillangószív, pillangó, szív -- Wed, 19 Jul 2006 15:12:24 -0500 reply

Á dehogy! :-)biztos nem!

... -- Wed, 19 Jul 2006 15:13:13 -0500 reply
< meta name = " keywords " content = " Pillangószív " / > < meta name = " description " content = " Pillangószív - Pillangószív: " / >

... -- Wed, 19 Jul 2006 15:46:40 -0500 reply
Ááá, ebben nincs semmi szándékos, ezt csak a tartalomkezelő rendszer csinálja automatikusan, nézd meg a többi lapot is!

Vagy mégsem?

JJózsef

pillangószív, pillangó, szív -- Wed, 19 Jul 2006 15:51:11 -0500 reply
Kíváncsi leszek holnap reggel ki lesz a pillangószív, akarom mondani PILLANGÓSZÍV, vagy pillangó, szív top oldal. :-) Üdv: Pillangószív :-)

Eredmények másnap -- Thu, 20 Jul 2006 02:26:10 -0500 reply
Érdekes, hogy kevesebb, mint 24 óra elteltével melyik kereső mit talál meg a pillangószívből:

Google kereső: nulla találat
tango.hu: nulla találat
MSN Kereső: 1 találat
Yahoo! kereső: 1
 

nó ennyit erről az oldalról, de később ide még visszatérünk, mert sok érdekesség van itt és ő nagyon esélyese a versenynek
sok sikert pillangószív :-)

 

Szólj hozzá!

Címkék: marketing keresőmarketing pillangószív kereső-marketing

Pillangószív - Többiek pillangószív e _2

2006.10.07. 13:32 pillangosziv

Aztán találtam itt egy blogot is, ami ezt támogatja ilyenek ír, hogy:

Archive for the 'pillangószív' Category
Pillangószív blog - Marketing Klub Pécs
péntek, október 6th, 2006
Tegnap, október 5-én, a Kamara Marketing Klubjában két kíváló előadó (Kiss Balázs, Dr. Horváth Csaba) mutatta meg, hogyan készült a két nagy párt (hosszú távon) a választásokra - és persze, a mostani önkormányzati választások eredménye is taglalásba “torkollott”!
Posted in pillangószív, marketing

Pillangószív blog - Blogsuli (előadásvázlat)
csütörtök, szeptember 28th, 2006
Időpontja: 2006. szept. 29. 11.45. Helyszín: Pécs Expo, D pavilon. (tovább…)
Posted in pillangószív, blogoszféra, blog

Pillangószív - az országos verseny állásáról
szerda, szeptember 27th, 2006
PILLANGÓSZÍV versenyoldalam szept. másodikától töretlenül vezet, első a google.hu kereső-oldalon a pillangószív szó beütésére, immár 2.870.000 szótalálat mellett. Ez a blog, e percben, elviselve még azt is, hogy e hónapban kétszer is megváltoztattam a címét (title), 16.!
Posted in pillangószív, blogoszféra, blog

Pillangószív blog - Kérdés
péntek, szeptember 22nd, 2006
Mi lesz a játszóterekkel meg a gyerekekkel?
Lehet, hogy októberben megint másról fognak szólni a szavazataink, mint amiről normális körülmények között szólniok kellene.
(tovább…)
Posted in pillangószív

Pillangószív blog
péntek, szeptember 22nd, 2006
Pillangószív blog - a hosszú címből, helyrehozva a marketing-hibát, ennyi maradt! De ez rajtam kívül aligha érdekel sokakat, többet erről nem írok, látni lehet majd, ha változtatok.
Pillangószív versenyoldalam továbbra is első táblás, (konkrétan elseje estéje óta első), de nevezzük csak az egyszerűség és némi előrelátás okán - első táblásnak.
Posted in pillangószív

Pillangószív - Botrány-média
szerda, szeptember 20th, 2006
Napjainkban a hír nem születik, hanem gyártatik.
Ma már a hír motoros futárral robog a szerkesztőségekbe. Csak pár szót kell odalökni a kapott hír elé és kész. Az újságírók java elmehet…
Posted in pillangószív, botrány, közélet, politika

Pillangószív - Pécs Expo, Informatikai Szakmai Nap
szombat, szeptember 16th, 2006
Informatika, Irodatechnika, Internet
Posted in pillangószív, marketing

Pillangószív - Pécs - Pécsi lakatok 2.
péntek, szeptember 15th, 2006
A Pillangószív versenyben egyelőre még Pécs az első (”s általa híres e föld” - mondhatnám némi nagyképűséggel, ámde stílszerűen, hiszen ha Janus Pannoniusról nem is, de a róla elnevezett utcáról, az ott fellelhető, elhíresült lakatokról pörög majd itt szó.)
Posted in pillangószív

Archive for the 'pillangószív' Category
Pillangószív - lvovi elvtársak vagy lembergi polgárok?
csütörtök, szeptember 14th, 2006
Balla D. Pécsre látogat? Olvasom a blogját, s mit látok ott? Először csak nagy csöndeket, aztán kiderül, átszelte Ukrajnát, amiről persze nekem is előbotorgott a múltamból némi emlék.
Posted in pillangószív

A Pillangószív blog címének (title) változásáról
szerda, szeptember 13th, 2006
Nemrég, a Pillangószív, blog, marketing c. írásomban meditáltam a hibáimról.
“Egyszerre akarom “eladni”...)
Posted in pillangószív, blogoszféra, blog, marketing

Pillangószív - Méregmarketing
kedd, szeptember 12th, 2006
Hej, te bánatos atyaúristen, micsoda nap van ma megint, szakadjon rá az ég a sok haszonlesőre!
Posted in pillangószív, marketing

Pillangószív
kedd, szeptember 12th, 2006
A Pillangószív versenyoldalam továbbra is első. Mondjuk úgy, első táblás, hogy ne legyen csalódás a barátaimnak, ha az erős mezőnyben hátrébb csusszanna kicsit.
Két napja annyi volt a szórakozásom, hogy készítettem magamnak egy újabb logo-tervet:
(ami nagyon gusztustalan és olvashatatlan a szerk:-)
Posted in pillangószív

Pillangószív verseny - és egy kis szórakozás
szombat, szeptember 9th, 2006
Nola, egy kedves látogató a Nol-blogomból felhívta a figyelmemet arra, hogy a blues-t kedvelő farkasoknak bizony már van logo-ja. Hm, adódott az ötlet - készítsek én is egy blogger-logot magamnak!
Posted in pillangószív

PILLANGÓSZÍV BLOG - titkok
csütörtök, szeptember 7th, 2006
A PILLANGÓSZÍV versenyhonlapom tartósan első! Titkos pillangószív naplót kezdtem írni, az álcázott című, Pillangószív vélemény oldalon. Már beszálltak a “nagyfiúk” is - látom! A verseny most már kőkemény.
Egy kis nevetés? Nol-blogomban ilyenre is lelsz: A sérvem, mint árucikk
Posted in pillangószív

Pillangószív blog
kedd, szeptember 5th, 2006
Fáradt kicsit a pillangószív - én legalábbis!
Úgyhogy most csak hagyom - íródjon magától e blog!
Posted in pillangószív

Pillangószív szenzáció
hétfő, szeptember 4th, 2006
A PILLANGÓSZÍV verseny egyik szenzációjának ígérkezik: a PILLANGÓSZÍV hangja. Mert felvettük, mert mi ezt is tudjuk!
Íme, a PILLANGÓSZÍV HANG
Posted in pillangószív

Pillangószív - Szexuális zaklatás, frissült a versenyhonlapom
péntek, szeptember 1st, 2006
A PILLANGÓSZÍV versenyhonlapom oldala új publicisztikával gazdagodott! Címe: Szexuális zaklatás. Elérhetősége egy kattintással itt: Pillangószív
Ezen túlmenően új oldallal is gazdagodott: PILLANGÓSZÍV - Vélemény. Ezen az oldalon folyamatosan írom a honlap-optimalizálással kapcsolatos benyomásaimat.
Ez annál is időszerűbb, mert egymillió felett van már a találatszám “pillangószív” szóra!
Posted in pillangószív
Pillangószív
marketing (23)
pillangószív (59)


Archive for the 'pillangószív' Category
Pillangószív - Emberek és esetek; Győzzön..
péntek, szeptember 1st, 2006
A szeptember is stabilan a pillangószív élmezőnyben talált, e percben második a versenyhonlapom és harmadik ez a blog. Oly’ sokszor elmondtam már, ezt kitűnő eredménynek tartom egy “partizántól”.
Hanem az emberek és a velük történő események…
Posted in pillangószív

Pillangószív - hózáró és KOCKATÉSZTA DÍJ
csütörtök, augusztus 31st, 2006
A hó utolsó napjának reggelén első helyen áll PILLANGÓSZÍV versenyhonlapom és második ez a blog! Megtettem, amit egy “partizánmarketinges” megtehet. Illetve egy picivel többet is! Most kiélvezem a pillanatot - carpe diem (latin, Horatius, “szakítsd le a napot” = élvezd ki a pillanatot), s köszönetet mondok azo...
Posted in pillangószív

Napi pillangószív - Pécs, civilek, Kóka, Kockatészta Díj
szerda, augusztus 30th, 2006
Pillangószív? Egyetlen mondat, mert Kóka beosztotta az időm r...
Posted in pillangószív

Pillangószív áradás - pillangószív blog beállítása
kedd, augusztus 29th, 2006
Ma reggelre a google.co.hu-n a tegnapinál százezerrel több találat mutatkozik a pillangószív szóra, azaz már 682.000 a találatok száma! Újra második és harmadik vagyok, de az ...
Posted in pillangószív

Pillangószív és pillangószív blog - első vagyok (most)!
hétfő, augusztus 28th, 2006
Volt, aki egy napig állt az első helyen, s verte a tamtamot rendesen, hogy mekkora nagyság ő! Én meg itt meditálgatok csak, mondom a magamét arról, hogy a pillangószív egyenlő az emberi segítőkészséggel meg a civil támogatással. Rettenetesen nagy a különbség a két alapállás között!
Posted in pillangószív, blogoszféra, blog, marketing

Pillangószív, blog, marketing - a hibáimról, bár újra első vagyok
vasárnap, augusztus 27th, 2006
Tegnap, szombaton, átmozgatta a kereső a találati táblát, mozgott az egész, mint valami élőlény. Estére újra az első helyen stabilizálódtam a pillangószív versenyhonlapommal és a második helyet ez a blog foglalta el. És a reggel is így köszönt rám. Ideje tehát számba vennem a hibáimat. Mikor máskor, ha nem a “csúcson”?! 
Posted in pillangószív, blogoszféra, blog, marketing

Pillangószív, blog és ...
szombat, augusztus 26th, 2006
Hej, ha eddig hatodik lettem volna a Pillangószív oldalammal, most verném a fenekem a padlóhoz a gyönyörűségtől, hogy harmadik lettem! Ám úgy, hogy 577000 találat mellett a második helyről a harmadikra “csúsztam”, ki fogja elhinni nekem, hogy úgyanígy örülök!
Posted in pillangószív, blogoszféra, blog

Pillangószív - előre a múltba!
szerda, augusztus 23rd, 2006
Épp ideje volna visszatérni a Pillangószív játékhoz, mert végül annál is jobban lemaradok a versenyben, mint amennyire indokolná ezt a versenyhonlapom ereje. A blog-világ vihara persze joggal vitt el, tehát muszáj volt abban a témában, s nem ebben tüsténtkednem.
Kész csoda, hogy tartom a második helyemet. Szépen összejött a lemaradásom minden tekintetben. Mindig a személyes “tartozás” a legfájóbb: szegény Myrtille hiába várja a Nol-ra a pécsi képeket - pedig már mikor megígértem. És a munka is - tehát DOLOGRA!
Persze azért el ne felejtsem, jól elnadrágoltuk az “imperialistákat”!
Posted in pillangószív

Ma nem a Pillangószív érdekel - Tiltakozom Balla D. blogtéri meghurcolása ellen!
csütörtök, augusztus 17th, 2006
Tiltakozom Balla D. Károly író blogtéri meghurcolása ellen!
Egy szolgáltató nem szólíthatja föl az őt kritizáló ügyfelet a szolgáltatás igénybevételének megszüntetésére!
Márpedig a Blogtér vezetői ezt tették.
Becsület dolgában érdekes a helyzet állása.
Tiltakozom! ...
Posted in pillangószív, blogoszféra, blog | 1 Comment »

Pillangószív és gerillamarketing
szerda, augusztus 16th, 2006
A mai állás az élen nem változott! (Második és harmadik vagyok.) Ám ami új, hogy a 19. helyről a ... ajánlóoldalával előre jöttem a 7. helyre!
Ez a “biztonsági tartalék” - másik tárhelyszolgáltatónál elhelyezett oldal!!! A versenyben résztvevő legközvetlenebb net-barátaim linkjei is rajta vannak.
A NOL-on lévő blogomban a gerillamarketing tárgykörébe tartozó - szerintem méregerős - írást helyeztem el! ...
Posted in pillangószív, marketing

Archive for the 'pillangószív' Category
« Previous EntriesNext Entries »Pillangószív - a Tangó velem táncol
kedd, augusztus 15th, 2006
Pillangótánc - a Tangó keresőben most első vagyok, az ifjú magyar (kereső)lány kis tangájában érti a mesterségét: tudja, ki a férfi a gáton, pontosabban a táncparketten! Rá-rá lépek ugyan a lábára, suta vagyok a megilletődöttségtől, meg minden, de élvezzük mind a ketten!
Google nagyapó is kedvel, 585.000 találat mellett a második vagyok a Pillangószív versenyoldallal (meg a harmadik e bloggal).
Sőt, 19. is vagyok, egy ajánlóoldalammal, erről beszéltem itt a minap, hogy lesz egy kis meglepetés. Van!
Posted in pillangószív

Pillangószív - logoterv…
hétfő, augusztus 14th, 2006
A Pillangólovas… csak egy nyers 5let. Hm… Kiindulópontnak. De hol a szív? A pillangószív? Legyen-e egyáltalán logom? A meglovagolt lehetőség?
Posted in pillangószív

Pillangószív - újabb átalakítások
vasárnap, augusztus 13th, 2006
Lassan, ahogy az időm engedi, építem tovább a versenyhonlapot és a blogot....
Posted in pillangószív

Pillangószív - Klára napja
szombat, augusztus 12th, 2006
Ma nem fogok túl sokat időzni a neten, mert Klára napja van, s nekem éppen három Klárám, (Klárikám, Kisklárim, no meg az anyós, pontosabban persze, a KEDVES MAMA) várja, hogy köszöntsem!
Úgyhogy csak kutyafuttában jegyzem meg, hogy a Google már 542.000 pillangószív találat büszke tulajdonosa. Maradtam egyelőre, ahol eddig is voltam: a “versenyhonlap” a második, e blog pedig a harmadik helyen áll!
Egyébként meg kézcsók (vagy igazi - választás szerint) valamennyi Klárának 
Posted in pillangószív

Pillangószív - az informatikai maffia…
péntek, augusztus 11th, 2006
Alig kezdődött meg a szavazás a ... oldalon, s mint a Pillangószív pályázat reménybeli győztese, a tippek szerint máris élre húzott az “Informatikai maffia”.
És szerinted?
Posted in pillangószív

Pillangószív - Nyilt levél az elsőnek
csütörtök, augusztus 10th, 2006
Kedves Első helyen álló!
Blogomba olyan hozzászólások érkeznek, amelyeket egy harmadik fél nevében fogalmaznak meg, de a linkek rád mutatnak.
Egészen biztos vagyok benne, hogy nem ilyen nemtelen eszközökkel akarsz győzni! Ugyanis akkor mit ér a győzelem, ha szemét eszközökkel vívják ki! Tehát javaslom: figyeljük közösen, hogy a tisztességtelen eszközöket ne fordíthassa szembe velünk senki!
Posted in pillangószív

Pillangószív - válasz “Egy beteg srác naplója”-nak
szerda, augusztus 9th, 2006
Azt írod: a pillangószív mélyzuhanása.
Arra hivatkozol, hogy öncélú a dolog, a versenyzők nem töltik ki tartalommal a játékteret, nincs mód a tapasztalatok megbeszélésére stb. Elkeseredtél!
Posted in pillangószív

Pillangószív - valaki öli a pillangókat
szerda, augusztus 9th, 2006
Szörnyű mészárlás színtere a Google kereső, tegnap óta hétezer pillangóval végeztek valakik. Kinek kellett az a hétezer pillangószív?
Ki érti ezt? Tegnap 510.000, ma 503.000 találatot mutat a keresők keresője! Maradtam második és harmadik. Ez jó!
Posted in pillangószív

Most nem a pillangószív jutott eszembe
kedd, augusztus 8th, 2006
Ember tervez… aztán tesz-vesz a programban, csinosít-okosít, frissít - és elszáll az egész!
- Hoppá! mondtam magamnak néhány órával ezelőtt - izzadtam azóta, emlegettem a pillangónak azt a bánatos micsodáját, föladtam, hogy vissza tudnám állítani - aztán mégiscsak. Csak éppen elszállt az idő az igazi munka elől, hajh. És az a legszomorúbb, hogy ezt kivételesen nem foghatom Bill Gates-re, pedig olyan szívesen megtenném!
Posted in pillangószív

Pillangószív - átalakítás
kedd, augusztus 8th, 2006
Minden reggel azzal kezdem:
vajon hol áll a találati táblán az én kis pillangószív em!
És ma bizony a versenyhonlapom nem első, “csupán” második, s ez a blogom nem második, “csak” harmadik 510.000 találat mellett....
Posted in pillangószív

Archive for the 'pillangószív' Category
« Previous EntriesNext Entries »Pillangószív - büszkén, de reálisan
hétfő, augusztus 7th, 2006
Lassan két hete állok az élen, mint BéDéKá mondja, “ki sem lehet onnan robbantani” engem. Pedig időszerű volna… Minél tovább állok ott, annál fájdalmasabb lesz a törvényszerű “zuhanás”. Persze, azért annyira nem szeretnék hátra kerülni, hogy a végelszámolásnál ne legyek benne az első húszban!
Posted in pillangószív

Pillangószív - ki nyeri? Szavazás!
vasárnap, augusztus 6th, 2006
Mától találgathatsz, szavazhatsz arra - a Jóljárok.hu Pillangószív oldaán: ki nyeri a versenyt?
Profi cég? Magánzó? Számítástechnikus csapat? Feketén dolgozó hamiskártyás? Lelkes amatőr? A számtech. maffia?
Szerinted?
Pillangószív versenyhonlap
Posted in pillangószív

A pillangószív sem hasad tovább
vasárnap, augusztus 6th, 2006
Lassan már a nagykabát is aluszik, az üveggolyó is a távolságra hajtja a fejét, (meg a kopogtatócédulám is szenderül), csak a Google, az nem alszik sohasem!
Viszont hál’ Isten nem én vagyok a Google, én lassan elmegyek aludni.
Posted in pillangószív

Pillangószív - aug. 5.
szombat, augusztus 5th, 2006
Ma is az élen állok, pedig már csak tízezer találat választja el a Google-t attól, hogy az ünnepélyes félmilliomodik találatot is felmutathassa!
Minél tovább tartom a két vezető pozíciót, annál nehezebb lesz megválnom a “dicsőségtől”.
Posted in pillangószív

Pillangószív - keresőoptimalizálás nincs!
péntek, augusztus 4th, 2006
Mi a fene az a keresőoptimalizálás? (Ez a kifejezés szerepel a versenykiírásban!)
Ilyen fogalom nincs is, gondoljunk csak bele!
A keresőt nem lehet optimalizálni, azt a keresőt megalkotó számítástechnikusok “optimalizálták”, ha egyáltalán. Mi a honlapokat tudjuk a keresőkre optimalizálni!
Eddig jómagam nem is rosszul, hiszen 435.000 találatnál is az élen állok!
Bár az igazi izgalmak akkor jőnek el, amikor a domain-nevekkel is harcba indulnak a nagyok.
Posted in pillangószív

Pillangószív aug. 3.
csütörtök, augusztus 3rd, 2006
Huh, sűrű lesz a napom, de a reggelt persze a Google találati táblájával kezdtem. Már 390.000-re hízott a találatok száma, ám mégis őrzöm az első és második helyet.

Örömömre szolgál, hogy a Szellemi Erőforrás (SZEF) megköszönte, hogy gondoltam rájuk. Nem is maradt el a sorstól a jutalmuk, mert az az oldaluk megjelent a találati táblán, a negyvenharmadik helyen! Lesz az még előrébb is - s így talán lesz számukra társadalmi figyelem és segítőkészség!

Posted in pillangószív

Pillangószív - pillangós képeslap névnapra
szerda, augusztus 2nd, 2006
A Jóljárok.hu (ez a portál ad helyet e blognak) Pillangószív-képeslap küldésére is ad lehetőséget, persze, hogy ingyen!
Ezen kívül egyéb képeslapokat is küldhetsz innen, például szerelmi vallomáshoz!
Képeslap

Posted in pillangószív

Pillangószív - aug. 2.: menedzsert keresek, Budapest
szerda, augusztus 2nd, 2006
Este a zivatar hozott némi enyhülést, meg ólmos fáradtságot, ágyba-zuhanóst, de “nem adtam meg magam”, elkészítettem a versenyhonlap SZEF-oldalát, a negyediket, és kockáztatva az első helyezést, igazítottam a címoldalon is. Most van margó a szövegek körül, bár még mindig maradt javítani való.
Most reggel látom, hogy már 365.000 magyar találatra duzzadt a Goggle-kereső tartalma pillangószív szóra, de maradtam első (és második).
Posted in pillangószív, marketing

Pillangószív - aug. 1.
kedd, augusztus 1st, 2006
Jó reggelt! Nekem tényleg az, hiszen újra ott láthatom a pillangószív-blogomat, (ezt), a Google találati tábla második helyén!
Az elsőn pedig a verseny-honlapomat! Már ötödik napja állok az élen, aligha lehet panaszom. 313.000 találat mellett kezd izgalmas lenni a dolog.
Posted in pillangószív | 5 Comments »

Pillangószív - júl. 31. reggel
hétfő, július 31st, 2006
A pillangószív szó mára már 310.000-re nőtt a keresőben. Ezt a nagyságrendet az idő rövidsége emeli naggyá, nem maga a szám. (Pl. Sport Pécs kifejezésre több, mint kétmillió találat esik, és az már valami, csak nem ennyire rövid idő alatt tették fel azt a net-társak).
Őrzöm az első helyet, a második “elveszett”.
Posted in pillangószív

Archive for the 'pillangószív' Category
Next Entries »Pillangószív - történet
vasárnap, július 30th, 2006
Nem mondom meg, melyik az a város, amelynek marketingesei szépen összejöttek, s egy bölcs ember rövid, két órás előadását hallgatták meg – párbeszéd címén, teszem hozzá - a kétezer éves falak jelképes árnyékában.
Posted in pillangószív, marketing, közélet

Pillangószív - én írtam magamról:-)
vasárnap, július 30th, 2006
Ugyan, ne csak mások írjanak rólam, meg ne ...
Posted in pillangószív

Pillangószív - első és második is vagyok!
vasárnap, július 30th, 2006
Ejha! Nézem reggel a találati listát a google.co.hu-n PILLANGÓSZÍV szóra - és azt látom: első a “versenyhonlapom” (immár harmadik napja), és a MÁSODIK IS ÉN VAGYOK, ezzel a friss blogommal!
Posted in pillangószív

Pillangószív - ma is elsőként
szombat, július 29th, 2006
Júl. 29 - Annak ellenére, hogy a title-ba pótlólag belejavítottam (hozzáírtam - ...) nem változott a helyezésem, amitől pedig féltem, azaz első vagyok! Pedig már 248.000 a szótalálat. Szóval a hiúságomra nem faragtam rá
Ez a blog pedig 39., ami nem rossz, de nem is kitűnő.
Posted in pillangószív

Pillangószív - mások írták (rólam is)
péntek, július 28th, 2006
“A verseny állása még gyakran változik, de már kezd körvonalazódni az élmezőny.
Jelenleg a ... cikke vezet a ... és ... előtt. Hosszú időn át vezetett a ... oldala, ám jelenleg csak 4. , majd a ..., az ..., .... blogja, a ..., ... és az ....”
Posted in pillangószív

Pillangószív - pillangószárnyon :-)
péntek, július 28th, 2006
Éjjel 1/2 2-kor feküdtem le, addig csiszikoltam a PILLANGÓSZÍV oldalaim. Persze, ránéztem a blogjaimra is, és örömmel láttam, hogy a Népszabadság Online-on lévő blogo...már a harmadik legolvasottabb blog a NOLon!
Posted in pillangószív

Pillangószív - éjjel (júl.28)
péntek, július 28th, 2006
Húh, hirtelen sok lett a melóm ezzel a PILLANGÓSZÍV játékkal!
1) A versenyhonlap igen “hevenyészett”, volna mit igazítanom rajta. Képeket is szeretnék felvinni Pécsről, hogy lássék, “kinek” a javára az igyekezet....
Posted in pillangószív

Pillangószív verseny: sikeresen rajtoltam!
csütörtök, július 27th, 2006
Pillangószív
Korábban elmondtam már, hogy honlap-optimalizálási verseny indult (Pillangószív bejegyzés) , amelyen részt veszek.
(Aki erre is ügyelve olvassa blogjaimat, azt tudja:....Szóval elindultam a versenyen, s ma végre felfedezte a Google az e célra létrehozott honlapomat, s mindjárt átvettem a harmadik helyet! (tovább…)
Posted in pillangószív

Pillangószív - elindulunk
szerda, július 26th, 2006
PILLANGÓSZÍV
Keresőoptimalizáló verseny 2006 (a pillangószív szóra). Ez egy értelmetlen verseny!
Mert igazi célja nincs, azaz önmagában, a győzelem a cél!
De ezen én fordítok egyet! Más jelentést adok a szónak!

Tehát a PILLANGÓSZÍV mától, 2006 július huszonharmadikától, jelentse a neten az
emberi segítőkészséget és a civil támogatást!
Ebből következően a lentebb látható két célt támogatom! Így már van értelme az egésznek!...
Pillangószív
Posted in pillangószív


hát rá van kattanva rendesen a versenyre ez nem vitás

hajrá pillangószív !-)

1 komment

Címkék: marketing keresőmarketing pillangószív kereső-marketing

Pillangószív - Többiek pillangószív e _1

2006.10.07. 12:34 pillangosziv

Állítólag ekkor meg akkor ő volt az első helyezet, na persze :-)

hiszi a piszi aki elhiszi :-)

Ezeket írja egy - ahoz képest, hogy reklámügynökség - nem túl izléses honlapon:

 

Pillangószív!

Egy értelmetlen verseny?! Mert igazi célja nincs, azaz önmaga, a “győzelem”a cél!
De ezen én fordítok egyet!
Más jelentést adok a szónak!
Tehát a PILLANGÓSZÍV mától, 2006 július huszonharmadikától, jelentse a neten az

emberi segítőkészséget és a civil támogatást!

Ebből következően a lentebb látható két linket, ill. pontosabban a mögöttük álló célokat támogatom! Így már van értelme az egésznek!

 

meg hogy:

A PILLANGÓSZÍV VERSENYKIÍRÁS
(amellyel nem értek egyet!)

...

„Külföldön már gyakoriak a keresőoptimalizáló versenyek, ám idehaza még nem találkoztam ilyennel, így épp itt az ideje, hogy meghirdessem
a Keresőoptimalizáló verseny 2006-ot.

A verseny célja, hogy a pillangószív szóra keresve a Google-ben az első helyen a saját weboldalunk jelenjen meg 2006. december 31-én éjfélkor.

Az eredményhirdetéshez és a pillanatnyi állás ismertetéséhez is a google.co.hu keresési eredményeit fogom figyelembe venni.
Versenyzőnek tekintek minden olyan weboldalt, amely megjelenik a találati listában...
A győztes és a helyezettek az elismerésen és a kitüntető "2006 legjobb keresőoptimalizálója" címen felül nem részesülnek semmiféle díjazásban...”


van a készítőnek Pillangószív fóruma is:

Pillangószív fórum - blog

Elküldve: Pént. Okt. 06, 2006 7:30 am    Hozzászólás témája: Pillangószív fórum - blog  

Ez a fórum csupán "tartalék" azok számára, akik a blognál jobban kedvelik a fórumot!  :-)

(persze a pillangószív forumot mi mást ?! (a szerz. ;-)

 

A pillangószív fórumban egyelőre csak egy bejegyzés van, de biztos lesz ott még több is, majd a Többiek pillangószív e _1 est és az ő pillangószív fórumát megnézzük később ismét.

 

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: marketing keresőmarketing pillangószív kereső-marketing

PILLANGÓSZÍV - igazságos verseny?

2006.08.12. 10:37 pillangosziv


Van néhány megjegyezni valóm a PILLANGÓSZÍV verseny igazságosságával kapcsolatban, ami egyébként szerintem csöppet sem gond, hogy Fortuna kezét is közel engedik a végeredmény tekintetében, hiszen így az esélyeim is nőttek ;-}

 

A Google keresőre optimalizáló cégek mindig csak sejthetik azt:

Hogyan működik a Google? Milyen algoritmus alapján adja a találati listát egy-egy kulcsszóra?

Mivel az ezekre a kérésekre adott válaszok a Google legféltettebb titkai között találhatóak, így nyílván a kereső óriás MINDIG egy lépéssel a kereső optimalizáló cégek előtt fog járni.

Ebből fakadóan magam sem lehetek benne biztos, de a tapasztalataim azt mutatják, hogy ha a keresőszó ugyan az, mint maga a domain, akkor ez ”plusz pontot” jelent.

Azaz a pillangosziv.hu domain, vagy a pillangosziv.com esetleg a pillangószív.hu domain tulajdonosai mindenképpen előnyre tesznek szert a PILLANGÓSZÍV versenyben.

Persze mondhatjuk azt is, hogy a keresőoptimalizálásban érdekelt cégek legyenek MINDIG naprakészek ebben a műfajban zajló történésekkel kapcsolatban, márpedig az első hazai keresőoptimalizáló verseny gondolom annak mondható.

 

Vannak a verseny kimenetelének igazságosságával kapcsolatban más aggályaim is:

A kiírás szerint - ha jól értettem - akkor a pillangószív -re optimalizált oldalnak az idő egy pillanatában kell a találati oldal első helyén szerepelni a google.co.hu keresőben.

 
Ezzel így több gond is van:

Tapasztalataim alapján egyértelműen kijelenthetem, hogy egy olyan oldal, amelyik első a találati listán (nyilván egy vagy több megadott kulcsszavakra) hosszabb ideig, tehát hónapokig, bizony azzal is előfordul (időnként), hogy néhány órára, esetleg egy-két napra elveszti előkelő pozícióját, akár az első 50 találat közül is kieshet.

(Hogy mi ennek az oka, arra vonatkozólag vannak sejtéseim, de azok annyira szakmaiak, hogy nem erőltetném egy ilyen populáris blogon, mint amilyen a pillangosziv.blog.hu :-)

Mindenesetre a fent leírt tapasztalat szerint az idő egy pillanata lehet, hogy nem várt és legfőképpen nem igazságos eredményeket hoz!

Azt gondolom, talán igazságosabb lenne a kiírás, ha nem a „31.éjfélkor a legjobb helyen szereplő”, hanem inkább „január első hetében a keresések alkalmával legtöbbször az első helyen szereplő” oldal lenne a győztese a versenynek.

Ezzel a kiírással egyébként megoldódna a PILLANGÓSZÍV oroszrulett probléma is.

Tapasztalataim szerint, ha Google Papa hasonlóan egyformára értékel oldalakat, akkor azok között „random tesz igazságot”

Persze különbséget tesz a közel hasonlóság között is, azaz amely oldalt kissé rosszabbra értékel az is lesz random az első helyen, nem csak a nyolcadikon, de összességét tekintve kevesebb alkalommal lesz a tabella első helyén, mint amelyiket kissé magasabbra értékelt Google.

Illetve, ami - szerintem -  még vezethet vitákhoz a PILLANGÓSZÍV versennyel kapcsolatban, - tapasztalataim alapján - nem mindegy, hogy melyik számítógépről kérdezzük le a Google adatbázisát.

Azaz egy Észak Budai lekérdezés alakalmával biztos, hogy más listát fogunk találni, mint ha ugyanazt a google.co.hu-t kérdezzük le, ugyanarra a kulcsszóra, ugyanakkor csak éppen mondjuk egy Dél Budai számítógépről indítjuk el a lekérdezést.

A különböző helyről lekérdezett különböző találati listák persze nem nagyon különböznek egymástól, és az is igaz, hogy a különbség sokszor nem is érinti a tabella elejét, mindazonáltal lehet példát találni arra is.

Szerintem egyébként az időintervallum erre a problémára is megoldást nyújthatna...

 

További gond a végeredmény tekintetében, hogy nem volt meghatározva a versenykiírásban, hogy a Pillangószív-re történő keresés eredményeit, tehát a Google találati listát 10es 50es vagy 100as bontásban kell nézni, merthogy nem mindegy. Próbáld ki és rájössz, hogy ugyanarra a kulcsszóra ugyanakkor ugyanarról a gépről nézve kicsit más találati listát ad a Goggle függően, hogy a beállításban hány találatot jelenítesz meg egy oldalon.

 

Ma mind1, azért örüljünk, hogy itt a Pillangószív Google SEO verseny!


Pillangószív

(igen, Pillangószív, így hívnak, na most mond meg :-)

 

1 komment · 2 trackback

Címkék: marketing keresőmarketing pillangószív kereső-marketing

Pillangószív verseny

2006.07.25. 20:53 pillangosziv

Kedves PILLANGÓSZÍV verseny Kiírók!
 
Szeretnék ezzel az oldallal ( pillangosziv.blog.hu ) nevezni a PILLANGÓSZÍV kereső marketinges versenyre.
 
Magam egy olyan cégnél dolgozok, ahol többek között SEO és SEM meg vírusmarketing, meg on-line marketing stratégiák készülnek. A PILLANGÓSZÍV SEM verenybe, mint magánember szállok ringbe, a magam szűk lehetőségeivel (főleg idő hiány)
 
Nagyon örültem, amikor a PILLANGÓSZÍV SEO versenyről hallottam. Talán csak azt sajnálom, hogy nem pénzdíjas $-)
 
A verseny részleteiről és a Kiíróról itt bővebben olvashatsz:

Szólj hozzá!

Címkék: marketing keresőmarketing pillangószív kereső-marketing

süti beállítások módosítása